Csúcson a Nemzeti Parkok látogatottsága

2012-ben az elmúlt években mértnél nagyobb számú, összesen több mint 1,4 millió vendég vett részt a hazai nemzeti park igazgatóságok által szervezett ökoturisztikai programokon, kereste fel az igazgatóságok által fenntartott ökoturisztikai létesítményeket.

Nyitott Pince Napok – Pünkösdi Bortúra

A pünkösdi hétvége ismét igazi ünnepnek ígérkezik a borbarátok számára, hiszen május 26-28. között országszerte több mint száz pincészet tárja szélesre kapuit az érdeklődők előtt. A kedvezmén…yes kóstolók mellett sok helyen lehetőség nyílik majd a pince és a szőlőbirtok bejárására, temérdek új ismeret megszerzésére is; és a jóféle borok mellé…

Lassan befejeződik a fertődi Esterházy-kastély helyreállításának első szakasza

Befejezéséhez közeledik a fertődi Esterházy-kastély helyreállításának első szakasza, amelyet a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága 1,6 milliárd forintos Új Széchenyi Terv keretében biztosított támogatásból végez. A projekt törzsét alkotó restaurálási feladatok (festő restaurálás, fa restaurálás, belső és külső kő restaurálás, kályha restaurálás, és fém restaurálás) az eredeti ütemtervnek megfelelően haladnak csakúgy, mint…