Turizmus hírek

turizmusinfo.com

Baranyában új bicikliutak épülnek

Jövőre már kerékpárút köti össze Pécset Orfűvel. A biciklisták által régóta áhított szakasz a Mecseki Élménykörút programjának keretében – ennek része még a mecseknádasdi borfalu, a bikali reneszánsz élménybirtok, és az orfűi aquapark is – valósul meg.

A tervek döntő része elkészült, még az Orfűt Abaligettel összekötő szakasz vonalát kell pontosítani, így a jövő hónapban már kiírhatjuk a kivitelezés közbeszerzési pályázatát, és rövidesen megindulhat maga a beruházás is – tájékoztatott a friss hírről Gonda Tibor. Pécs alpolgármestere elmondta, hogy a projekt 500 millió forintos támogatást nyert a régiós pályázati forrásokból, és Pécs, valamint Orfű önkormányzata biztosítja a fejlesztéshez szükséges önerőt. A jövő tavaszra elkészülő kerékpárút a Magyarürögi útról indul, majd Égervölgy érintésével fut a Remeterétig.

A Mecsek északi oldalán jó darabig az orfűi út jobb oldalát kíséri, és a Vízfő-forrásnál, a Malomnál ér be a faluba. Orfűn érinti a faluközpontot és a strandot, majd a dombon átvágva éri el Abaligetet. A Malomvölgyi út melletti kerékpárúton is gyakran lehet találkozni biciklistákkal, és bizonyára sokan örülnének, ha a hálózat tovább bővülne Idegenforgalmi szempontból ugyancsak kiemelt területet tár fel egy előkészítés alatt álló déli fejlesztési program.

A Siklós és Villány közötti kerékpárút megépítésére június végéig adnak be pályázatot a siklósi kistérségi társulás önkormányzatai. A közel tizenhárom kilométeres szakasz kivitelezése 500 millió forintba kerül, ám az elnyerhető támogatás maximum 200 millió forint lehet. Ugyanakkor a pályázat lehetővé teszi, hogy a tervezett 2,6 méter helyett csak 2 méter széles legyen a kerékpárút, ami becslések szerint 20-30 százalékkal csökkenti az eredetileg kalkulált költségeket.

A pontos számítások függvényében a nyomvonalat két vagy három szakaszra bontanák, ez azonban nem jelenti azt, hogy a Siklóstól Villányig tartó út nem épülhet meg egyszerre. A tervek szerint az egyes szakaszokban érintett önkormányzatok külön-külön pályáznának – ha elnyerik a támogatást, jövőre ennek a kerékpárútnak az építése is indulhat.
(bama.hu)

Tagged as: , , , ,

Comments are closed.