Turizmus hírek

turizmusinfo.com

Tokaj turizmusa milliókat veszített az árvíz miatt

Ugyan Tokajban egyetlen percig sem kellett az árvíztől félni, s a környék települései is megközelíthetőek voltak az árvíz idején is, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében több helyen pusztító árvíz Tokaj-Hegyalja turizmusának egészét veszélyezteti.

Az első árvízi hírek után Tokaj és környéke szolgáltatóihoz sorra érkeztek a visszamondások a csoportok és az egyéni vendégek részéről is. Az elmúlt három hétben mintegy 70%-kal esett vissza a vendégforgalom a térségben, ami több tízmilliós veszteséget jelent a szállásoknak, borászatoknak, éttermeknek. A helyzetet rontja, hogy az osztálykirándulások jelentős része is ebben az időszakban zajlott volna, így a múzeumok, látnivalók forgalma is messze alulmaradt a tervezettnél.

Tokaj-Hegyalja és a Taktaköz április-júniusban kedvelt kirándulóhely, többnapos bortúrák, kerékpár-, gyalog- és vízitúrák helyszíne. A települések számos programmal, kisebb-nagyobb rendezvénnyel várják ilyenkor a vendégeket. A tájházak, múzeumok látogatottsága, a hajójáratok kihasználtsága is kiemelkedő szokott lenni ebben az időszakban, amit utána néhány csendesebb hónap követ, hiszen a térségben a főszezon a szüret idejére tehető. Az előszezoni kínálat bővítésére számos új program indult ráadásul újtára az elmúlt hónapokban. Megnyitott a Tokaj-Hegyaljai Borok Házában a Tokaji Borvidék kiállítás, a gyerekeknek múzeumpedagógiai foglalkozásokat dolgoztak ki, a felnőtteket több településen borbuszok és gasztrobuszok várják, a Taktaközt kerékpártúrákon lehet bejárni, túravezetővel. A vendégek komfortérzetének növelése érdekében új információs pontok nyíltak, a szolgáltatásokról pedig 24 órás forródrót vonalon nyújt információt a helyi turisztikai szervezet.

A térség szolgáltatói és a nagyrendezvények szervezői maguk is igyekeznek segítséget nyújtani az árvízkárosultaknak, bevételeik egy részét (a Zempléni Fesztivál Extra esetében például a rendezvénysorozat teljes bevételét) ajánlva fel a települések rendbehozatalára. Ugyanakkor félő, hogy a kiváló borok  és a színes programkínálat ellenére a jobb idő bekövetkeztével lassan beinduló vendégforgalom nem tudja kompenzálni az elmúlt hetek veszteségeit.

Az árvízkárosultak segítésére indított turisztikai akcióról és a következő hetek programkínálatáról a Tokaj-Hegyalja, Taktaköz, Hernád-völgye Idegenforgalmi és Kulturális Egyesület forródrót vonalán (+36 70 388 88 70) és az info@tokaj-turizmus.hu e-mail címen lehet érdeklődni, valamint a www.tokaj-turizmus.hu oldalon olvashatnak bővebben.

Tagged as:

Comments are closed.