Turizmus hírek

turizmusinfo.com

Kulturális örökségünk turisztikai hasznosítása

November 24-én, Kőszegen került sor a „Kulturális örökségünk turisztikai hasznosítása” című konferenciára.

Az eseményen Huber László, Kőszeg város polgármesterének köszöntője után Dr. Kovács Miklós, az Önkormányzati Minisztérium turisztikai szakállamtitkára, a konferencia egyik fővédnöke, a kulturális turizmus fejlesztésének irányairól tartott prezentációt. A program részeként Dr. Niklai Ákos, a Magyar Turizmus Zrt. elnöke a Kulturális Turizmus Évének tapasztalatairól számolt be.

A konferencián megvizsgálták a kulturális örökség, épített örökség hasznosításának lehetőségeit, részben a történelmi városokban, részben olyan kiemelkedő, pontszerű helyszíneken, ahol az örökséghelyszínek önmagukban jelentős turisztikai vonzerőt jelentenek. A rendezvény további célja volt az is, hogy ráirányítsa a figyelmet az Európai Uniós források felhasználásával megvalósuló projektek szakmai hátterére, a kultúra-turizmus-fenntarthatóság egységére.

Tagged as: , , , ,

Comments are closed.