Turizmus hírek

turizmusinfo.com

Heti négy Malév járat közel-keleti célállomásra

Négyre bővült a Malév közel-keleti célállomásainak száma, miután június első hetétől a légitársaság két új járatot indít Ammanba – közölte a cég.

A légitársaság Boeing 737-es repülőgépei heti két alkalommal éjszakai forduló járattal kötik össze Jordániát Budapesttel. Az új járat menetrendje jó csatlakozást biztosít budapesti központján keresztül a Malév hálózatán Amman és az észak-, illetve nyugat-európai városok között. Az átszálló utasok mellett a Malév a turistákra is számít, akiknek a kedden és vasárnap közlekedő járat menetrendje ugyancsak kedvező – fogalmaznak.

Ammanon kívül Tel-Aviv, Bejrút és Damaszkusz is a légitársaság közel-keleti desztinációja. A Malév ammani járatát oneworld parnerével a Royal Jordanian légitársasággal közösen üzemelteti, így azon a jordán fuvarozó kódja is szerepel.

Martin Gauss, a légitársaság vezérigazgatója korábban elmondta, hogy az idei üzleti terv 6,3 milliárd forint üzemelési vesztséggel számol, szemben a 2008. évi 7,9 milliárd forinttal. A tavalyinál valamivel több, 3,1 milliós utasforgalommal, az előző évinél 2 százalékkal kevesebb, 51.779 járattal, valamint a múlt évinél két százalékponttal magasabb, 65,6 százalékos férőhely- kihasználással tervezték az idei üzleti évet. A kapacitásokat az idén az előző évhez képest öt százalékkal növelik.
(MTI Eco)

Tagged as: , , , , , ,

Comments are closed.