Turizmus hírek

turizmusinfo.com

Hangfoglalás Zenei Fesztivál négy városban

Idén negyedszer, ezúttal négy város kilenc helyszínén rendezik meg október 2. és 4. között a Hangfoglalást; a fesztivál keretében a SYMA csarnokban 8000 négyzetméteren hangszer- és hangtechnikai kiállítás lesz, a klubkoncerteken pedig a hazai mezőny mellett kelet-európai és izlandi zenekarok is fellépnek.

“Magyarországon nagyon kevesen zenélnek, az egy főre jutó hangszervásárlás Nyugat-Európában 10-15-ször nagyobb, mint Kelet-Európában. A Hangfoglalás célja a kezdetektől az, hogy a fiatalokat rászoktassuk a zenélés szépségére” – fogalmazott Tóth Csaba, a szervező Hangszeresek Országos Szövetségének (Hanosz) elnöke, a Hangfoglalás társalapítója a csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.

A SYMÁ-ban az A csarnokban 8000 négyzetméteren rendeznek hangszer-, hang-, fény-, színpad- és stúdiótechnikai kiállítást. A több tízezer hangszer legtöbbjét ki is lehet próbálni. Andrásik Remo, a Hanosz főtitkára elmondta, hogy lesznek gyerekprogramok is, a kicsik megismerkedhetnek például a hangszerkészítés rejtelmeivel. Idén 92 cég állít ki a Hangfoglaláson.

Budapesten a Művészetek Palotájában (Müpa), az A38 hajón, a Corvintetőn, a Gödör Klubban és a Budapest Jazz Klubban lesznek koncertek október 2-től 4-ig, Debrecenben a Kölcsey Központ, Veszprémben az Expresszó Klub, Miskolcon pedig az Ifjúsági Ház ad otthont a fellépéseknek. A Vodafone Hangfoglalás Zenei Kiállítás és Közép-Kelet Európai Klubfesztivál zenei programja október 2-án pénteken Emiliana Torrini izlandi énekesnő koncertjével kezdődik a Müpában. Machán Frigyes Nesta, a klubfesztivál művészeti igazgatója elmondta, hogy Torrini, aki A Gyűrűk Ura című film egyik betétdalát énekelte és Kylie Minogue Slow című Grammy-díjas dalát szerezte, múlt vasárnap a londoni Royal Festival Hallban lépett fel, szeptember 29-én pedig a párizsi Olympiában ad koncertet.

Szintén Izlandról érkezik a Hangfoglalásra, és a Müpában lép fel a country-t az elektronikus zenével vegyítő Lay Low, és a kilenctagú akusztikus-elektronikus Hjaltalín, az indie rockot játszó Ourlives pedig az A38-on lép fel. Izgalmasnak ígérkezik a punkot a dalmát zenével keresztező horvát Kawasaki 3P szintén az A38-on, a downtempós és dalait magyar nyelven előadó szlovén Kisha Debrecenben, a fővárosban és Veszprémben is játszó szlovák PPE, valamint a mashupot (két dalt egymással egybehúzó stílust) űző lengyel B.A.R.T.O. produkciója. A több mint 30 fellépő között lesznek cseh és szerb együttesek is.

A magyarok közül a SYMÁ-ban (a C csarnokban) ad koncertet többek között a Kerekes Band, Ganxsta Zolee és a Kartel, a Republic, valamint az egyszeri Funky Péntek projekt Váczi Eszterrel, Bársony Bálinttal, Varga Ferenccel és Balássy Betty-vel. Szintén a Hangfoglaláshoz kapcsolódik a Thanx, Jimi! fesztivál; a rendezvényen október 4-én mintegy 40 ismert gitáros – köztük Hrutka Róbert, Mátyás Attila, Czutor Zoltán, Szekeres Tamás – együtt fogja előadni Jimi Hendrix egykori klasszikusát, a Hey, Joe-t.

A Hangfoglalás rendezvényeire ingyenes a belépés, kivételt jelent az Emiliana Torrini-koncert október 2-án a Művészetek Palotájában.
(MTI)

Tagged as: ,

Comments are closed.