Turizmus hírek

turizmusinfo.com

Fesztiválok Éve 2010

Magyarországon évente több ezer fesztivál kerül megrendezésre, amelyek közül számos képvisel jelentős turisztikai vonzerőt.

Ennek jegyében a Magyar Turizmus Zrt. már a 2009-es Kulturális Turizmus Éve keretében is önálló pillérként jelenítette meg a fesztiválokat, 2010-ben pedig a Társaság e téma köré fókuszálja marketingkommunikációs tevékenységét. Így a 2006-os „Nagy Ízutazás”, a 2007-es „Zöldturizmus Éve”, a 2008-as „Vizek Éve” és a 2009-es Kulturális Turizmus Éve sikere után az MT Zrt. 2010-re a Fesztiválok Évét hirdeti meg. A témaév szervezése 2009 májusában elkezdődött, a munka során a Magyar Turizmus Zrt. nagymértékben támaszkodik a hasonló témájú Kulturális Turizmus Éve tapasztalataira és a szakmai kapcsolatokra.

Fesztiválok Éve 2010
A Magyar Turizmus Zrt. 2006 óta egy-egy téma köré fókuszálja – elsősorban – belföldi marketingkommunikációs tevékenységét. A témaévek egyfelől lehetővé teszik a források koncentrálását, a külső partnerekkel közös akciók megvalósítását, másfelől az egy „ernyő” alatt összefogott ajánlatokkal átütőbben és hatékonyabban lehet megjelenni a piacon.

A Magyar Turizmus Zrt. azután döntött a 2010. év tematikájáról, hogy 2008 májusában – kérdőív segítségével – kikérte a turisztikai szolgáltatók, a szakmai szervezetek, az önkormányzatok, a Tourinform-irodák, az oktatási intézmények és a média képviselőinek véleményét a tematikus évadokra vonatkozóan.

A kampányévek elsősorban belföldre koncentrálnak, ugyanakkor számos fesztivál, rendezvény a külföldi küldőpiacaink érdeklődésére is számot tarthat. Az MT Zrt. ezért 2010-ben külföldön is nagy hangsúlyt helyez a magyarországi fesztiválok, rendezvények megismertetésére. A kommunikációban a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa Program eseményei kiemelt megjelenést kapnak.

A Magyar Turizmus Zrt. célja, hogy a fesztiválszervezőket, a kulturális és turisztikai médiát, az utazási szakmát, a Tourinform irodákat és más, nem közvetlen turisztikai, de nagyközönségi kapcsolatokkal rendelkező szolgáltatókat a kampányévbe aktív résztvevőként vonja be.

A Magyar Turizmus Zrt. a 2010-re meghirdetett Fesztiválok Éve előkészítését 2009 májusában kezdte meg. A témaévet előkészítő, a Magyar Turizmus Zrt. által koordinált munkacsoport részt vevői a Fesztiválregisztráció (SZIB), a Folklórfesztiválok Magyarországi Szövetsége, a Gasztronómiai Fesztiválok Szövetsége, a Hungarofest Nonprofit Kft., a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, a Magyar Fesztivál Szövetség, az I. Magyar Fesztivál Csillagtúra, a Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetsége, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség, a Magyar Szállodaszövetség, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége, a Nemzeti Kulturális Alap, az Oktatási és Kulturális Minisztérium, az Önkormányzati Minisztérium Turisztikai Szakállamtitkársága, a Pécs2010 Nonprofit Kft. és a Szabadtéri Színházak Szövetsége. A témaév programját az MT Zrt. stratégiai partnereivel együtt állította össze.

A Fesztiválok Évének kommunikációját a csatlakozott szolgáltatók, turisztikai szakemberek számára összeállított dokumentumok segítik, amelyeket 2010 januárjától a fesztivalok.itthon.hu szakmai oldalain – ingyenes regisztráció ellenében – érhetnek el a partnerek. A szolgáltatók munkáját segítő anyagok, úgymint médiaajánlat, a Fesztiválok Éve arculati elemei, háttérdokumentumok, prezentációk, fotók, kiadványok, filmek stb. a csatlakozott partnerek saját kommunikációjában is használhatók. A témaév során az együttműködő partnerek között fontos szerepet kapnak a nem turisztikai szolgáltatók, hiszen így az egyes célcsoportok hatékonyabban szólíthatók meg.

A kereskedelmi és magánszálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák számának növelése, valamint az egész éves kommunikáció lehetőségének megteremtése érdekében a Magyar Turizmus Zrt. a szolgáltatókkal együttműködve országszerte, egész évre kínál szálláskedvezményeket különböző – a szolgáltatók által meghatározott – kedvezményes csomagajánlatokkal. A szálláshelyi kedvezmények biztosítása mellett arra ösztönözzük a szolgáltatókat, hogy – igény és lehetőség szerint – fesztiválokhoz kapcsolódó csomagokat biztosítsanak a vendégeknek. Az egész évben elérhető kedvezményes ajánlatokhoz nyereményjáték kapcsolódik, amelynek keretében a szerencsések komplex, fesztiválon történő részvételt magában foglaló magyarországi utazást nyerhetnek.
(Magyar Turizmus Zrt)

Tagged as:

Comments are closed.