Turizmus hírek

turizmusinfo.com

Dubrovnik népszerű a tengerjáró hajók körutaiban

Több turista érkezik Dubrovnikba a sokezer férőhelyes tengerjáró hajókkal, mint ahányan helyben foglalnak szállást; a magyarok viszont inkább autóbuszos körutakkal vagy egy-egy napos kirándulásra jönnek a dél-dalmáciai városba. Jelka Tepsic, a város idegenforgalmi szervezetének igazgatója arról számolt be, hogy évente mintegy 700 ezer turista tölt több-kevesebb éjszakát az Adria gyöngyszemének tartott városban, miközben a több ezer utas befogadására alkalmas óriáshajók fedélzetéről 750 ezren lépnek partra.

A kikötőbe érkező hajók száma az elmúlt években alig nőtt, befogadóképességük azonban egyre nagyobb. Leginkább márciustól októberig számít zsúfoltnak az UNESCO által már 1979 óta védett óváros, hiszen egy-egy hajóval 2000-2500 kiránduló érkezik. A pünkösdi hétvégén egyszerre öt tengerjáró is megpróbált kikötni, de az egyre bővülő kikötői kapacitások ellenére a hajók többsége csak a partközeli vizeken tudott lehorgonyozni.

A dubrovniki turisztikai igazgató elmondta: a magánszállásokban és a hotelekben jelenleg összesen 12 ezer ágy várja az ide érkezőket, de ezekben a hetekben két új szálloda is nyílik. A Radisson-lánc és a horvát Valamar hálózat új szállodája együttesen további 1500 ágyat kínál a vendégeknek.

Jelka Tepsic úgy fogalmazott: nehéz megbecsülni, hogy mekkora bevételt hoz a térségnek a jelentős idegenforgalom, mert minden egyes üzlet vagy szolgáltató valamilyen módon kapcsolódik a turizmushoz. Jellemző adatként azonban hozzátette, hogy csak a nevezetes várfalat évente megtekintő 1,4 millió turistától mintegy hárommillió euró bevételt szerez a civil szervezetként működő Dubrovniki Műemlékek Baráti Köre, amely teljes egészében a történelmi emlékek renoválására fordítja a befolyó pénzt.

A dalmát várost jelentős számú francia, angol, valamint – elsősorban konferenciák vendégeiként – horvát látogató keresi fel, de az utóbbi években jelentősen nőtt az Egyesült Államokbeli, a spanyol vagy a német turisták létszáma is. Magyar vendég kevesebb van Dubrovnikban, mint akár az 1990-es évek közepén, amikor még az első öt nemzet közé tartoztak.
(MTI)

Tagged as: , , ,

Comments are closed.