Turizmus hírek

turizmusinfo.com

Budapesti Karácsony a Vörösmarty téren

Tradicionális magyar étellel-itallal, népművészeti termékekkel, számos programmal, zenével és játszóházzal várja látogatóit péntektől az idén 11 éves Budapesti Karácsony a Vörösmarty téren.

Az adventi programsorozat 38 napja alatt összesen 161 résztvevő, többek között szövők, csontfaragók, nemezelők és üvegfúvók mutatják be termékeiket a fővárosi téren. Az ide látogatók az ajándéktárgyak vásárlása közben megkóstolhatják a töki pompost, a kürtőskalácsot, kortyolhatnak a szintén hagyományos forralt borból. A téren felállított színpadon a karácsonyváró időszakban több mint 170 fellépő szórakoztatja majd a nézelődőket.

Igyártó Gabriella, a Népművészeti Egyesületek Szövetségének ügyvezetője elmondta: mint minden évben, idén is fűtött játszóházzal, programokkal várják a gyerekeket, akik ajándékokat is készíthetnek a különböző foglalkozásokon. Elmaradhatatlan a Gerbaud ház ablakaiban minden évben látható adventi kalendárium, amelynek ablakaiban a tradíciónak megfelelően egy-egy kortárs művész képe lesz látható. Az ablakokat december 1-23. között minden nap délután ötkor, harangjáték, fúvószene és fényjáték kíséretében fogják kinyitni. December 24-én pontban délben fog kinyílni az utolsó ablak. A képek egészen január 2-ig maradnak a Gerbaud ház ablakaiban: akkor egy ablakzáró koncerttel búcsúznak majd tőlük – mondta el Szappanos T. Andrea, a kalendárium ötletgazdája, szervezője.

Az eseménysorozatot az első évben hagyományteremtő szándékkal hívták életre, azóta pedig egyre több nemzetközi elismerésben részesült a Vörösmarty téri karácsonyi forgatag: 2006-ban a Travel&Leisure utazási magazin a tíz legjobb karácsonyi rendezvény közé sorolta, Kanada legnagyobb művészeti fesztiváljának igazgatója pedig szintén a budapestit ítélte legszínvonalasabbnak. Fekete László, a BTH Budapesti Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: 2008-ban a Sunday Times is ezt választotta Európa legjobb adventi vásárának.

Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes szerint a tavalyi nagy siker – több mint 600 ezer fős látogatottság – után idén is teltházra számítanak.  A több mint száz eseményt – koncerteket, előadásokat, karácsonyi, hagyományőrző és kézműves programokat,időszaki kiállításokat – felvonultató sorozat részletes programja összefoglaló kiadványban, valamint a www.budapestinfo.hu weboldalon is megtalálható.
(MTI)

linkek: angol magántanítás Budapest

Tagged as: , ,

Comments are closed.