Turizmus hírek

turizmusinfo.com

Átadták a Gyulai Várfürdő legújabb fejlesztését, a Castello Szaunaparkot

December 12-én adták át a Gyulai Várfürdő legújabb fejlesztését, a Castello Szaunaparkot. Az eseményen Kovacsics Imre, a Várfürdőt menedzselő Spa Hungary Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a nettó 140 millió forintos beruházást a fürdő saját bevételeiből finanszírozta, és mintegy 3-5 év megtérülési idővel számolnak.

Dr. Perjési Klára, Gyula város polgármestere köszönetet mondott a vállalkozásért, s reményét fejezte ki, hogy a két, felújítás alatt álló gyulai szálloda csatasorba állásával télen is jelentős számú vendége lesz a szaunaparknak, amely szolgáltatásaival máris növelni fogja a Várfürdő téli látogatottságát.
Dr. Niklai Ákos, a Magyar Turizmus Zrt. elnöke beszédében az egészségturizmus jelentőségét hangsúlyozta, továbbá felajánlotta, hogy a Társaság valamennyi marketingeszközével népszerűsíteni fogja a Szaunaparkot.
Az egészségturizmus Magyarország egyik fő turisztikai terméke, amely külföldi küldőpiacainkon és belföldön egyaránt kitüntetett figyelmet érdemel. A Magyar Turizmus Zrt. 2010-12. évi marketingstratégiájában az egészségturizmus kiemelt termékként szerepel a belföldi és a külföldi marketingkommunikációban egyaránt – igazodva a Nemzeti turizmusfejlesztési stratégiában, illetve az Országos egészségturizmus fejlesztési stratégiában megfogalmazott irányelvekhez. Az utóbbi fő célkitűzése, hogy Magyarország 2015-re Európa vezető gyógyító nagyhatalma legyen. A tervek szerint a termékfejlesztés hét prioritás mentén történik – ebbe jól illeszkedik a Castello Szaunapark megnyitása is.
Az MT Zrt. belföldi tevékenységének kereteit a témaévek határozzák meg.
2010 a Fesztiválok Éve lesz, amelynek során a Társaság nagyban építhet Gyula sokszínű fesztiválkínálatára. 2011-et az egészségturizmusnak szenteli a Zrt., folytatva a gyógy- és wellnessturizmus terén végzett sok éves, 2008-ban, a Vizek Évében kicsúcsosodó munkáját.
A nemzeti turisztikai marketingszervezet számos eszközzel hívja fel a bel- és külföldi utazók figyelmét hazánk egészségturisztikai kínálatára. A Társaság egészségturisztikai kiadványai angol, német és lengyel nyelvi változatban jelennek meg, a regionális magyar nyelvű kiadványok mellett pedig október elejétől a Zrt. őszi-téli ajánlatokat tartalmazó „Egészségére!” című brosúrájából is tájékozódhatnak a felfrissülni vágyók. A nemzeti turisztikai marketingszervezet megújult egészségturisztikai tematikájú honlapja, a wellness.itthon.hu hamarosan ajánlatkérő funkcióval, orvosi menüponttal és betegség szerinti szolgáltató-keresővel is segíti az érdeklődőket. A honlap a magyaron kívül angolul, németül és oroszul is elérhető. A környező országokban továbbá az MT Zrt. road show-k, szakmai találkozók és tanulmányutak segítségével, belföldön pedig regionális akciókkal is népszerűsíti a magyar egészségturisztikai kínálatot.
2009-ben a gazdasági válság negatív hatása az egészségturizmus vonatkozásában is nyilvánvaló.

A gazdasági válságból – a szakértők véleménye szerint – viszonylag lassan „épül fel” a turizmus. Az ágazat megerősödésében és hosszú távú, fenntartható fejlődésében az egészségturizmus vezető szerepet játszhat majd – köszönhetően a demográfiai jellemzőkben, a fogyasztói szokásokban, életstílusban bekövetkező változásoknak stb. Ezeket a folyamatokat ismerte fel helyesen Gyula városa, ahol „mindig történik valami” az egészségturizmus területén. Jó példa erre a komplex egészségturisztikai képzés elindítása a Szent István Egyetem Egészségtudományi és Környezetegészségügyi Intézetében, és jó példa a Gyulai Várfürdő területén létrejött fejlesztés is.
Forrás: itthon.hu

Tagged as: , , , ,

Comments are closed.